Bajkál-tó

Polly az ötödik reggelen arra ébredt, hogy a világ vízzé változott.

Polly woke up on the fifth morning and the world had become water.

A vonat a Bajkál-tó déli partján haladt. Az egész ablakot a tó töltötte ki: nem is annyira tó, mint inkább tenger, kivéve a tökéletes nyugalmat és a lehetetlenül tiszta színt, amely egy mélyen a felszín alatt kezdődő kék volt, ami felfelé emelkedett.

The train was running along the southern shore of Lake Baikal. The lake filled the entire window: not a lake so much as a sea, except for the perfect stillness and the impossible clarity of the colour, which was a blue that seemed to start somewhere deep below the surface and rise up.

Igor, a halász, már két órája ébren volt. Az ablaknál ült egy kis jegyzetfüzettel.

Igor, the fisherman, had been awake for two hours. He was at the window with a small notebook.

"Bajkál," mondta. "Ez a világ legmélyebb tava. Ezerhatszáznegyvenkét méter a legmélyebb pontján. Ez a legöregebb tó is. Huszonötmillió éves. A legtöbb tó idővel feltöltődik üledékkel. A Bajkál egy hasadékvölgyben van, ami még mindig növekszik. Az alja gyorsabban süllyed, mint ahogy az üledék feltölthetné."

"Baikal," he said. "It is the deepest lake in the world. One thousand six hundred and forty-two metres at its deepest point. It is also the oldest lake. Twenty-five million years old. Most lakes fill in with sediment over time. Baikal is in a rift valley that is still growing. The bottom drops faster than the sediment can fill it."

A víz odakint olyan tiszta volt, hogy Polly látta a sziklák körvonalait a tófenéken a sekély részeken. A tisztaság megfelelő körülmények között akár negyven méter is lehet.

The water outside was so clear that Polly could see boulders on the lake floor in the shallow areas. The clarity is up to forty metres in the right conditions.

"Ez a tó tartalmazza," folytatta Igor, "a Föld összes jégmentes édesvizének huszonhárom százalékát. Többet, mint az összes észak-amerikai Nagy-tó együttvéve."

"It also holds," Igor said, "twenty-three percent of all the unfrozen fresh water on Earth. More than all the North American Great Lakes combined."

Polly a tóra nézett. Nem úgy nézett ki, mint huszonhárom százalék bármi. Úgy nézett ki, mint egyetlen nyugodt kék dolog.

Polly looked at the lake. It did not look like twenty-three percent of anything. It looked like a single still blue thing.

A vonat megállt a Szljudjanka állomáson. Igor leszállt. Komolyan megrázta Polly szárnyvégét két ujjal. "Három nap horgászat. Aztán haza." Intett az ablakon keresztül, és eltűnt.

The train stopped at Slyudyanka station. Igor got off. He shook Polly's wing tip with two fingers, gravely. "Three days fishing. Then home." He waved through the window and was gone.

Még három órán át a vonat a part mentén haladt. Egy csoport bajkáli fóka dugta ki a fejét a víz felszíne fölé egy kilométerre a parttól. Ők a világ egyetlen tisztán édesvízi fóka faja.

For three more hours, the train ran the shore. A group of Baikal seals popped their heads above the surface a kilometre offshore. They are the world's only purely freshwater seal species.

Polly a méreteken gondolkodott. Alatta víz volt, amely idősebb, mint a faja. Abban a vízben volt egy apró rózsaszín rákocska, az Epischura, amely sehol máshol nem létezik a Földön. Tisztán tartotta a tavat. Már húszmillió éve tisztán tartotta.

Polly thought about scale. Below her was water older than her species. Inside that water was a tiny pink shrimp called Epischura that did not exist anywhere else on Earth. It kept the lake clear. It had been keeping it clear for twenty million years.