Kilenc sziget, három lemez

Polly alacsonyan repült be a fekete vulkáni sziklás part fölött, ahol a zöld mezők egészen a szikla széléig értek, és a köd lassan siklott a beljebb fekvő kerek dombok fölött. Ez São Miguel volt, a kilenc Azori-sziget közül a legnagyobb, egyedül az északi Atlanti-óceán közepén. A sós levegő összekeveredett a nedves föld és a frissen kaszált fű illatával, és valahol lentebb egy kakas kukorékolt egy tanyáról, amelyet még nem látott.

Polly came in low over a coastline of black volcanic rock, where green fields ran right up to the cliff edge and mist slid slowly across rounded hills further inland. This was São Miguel, the largest of the nine islands that make up the Azores, sitting alone in the middle of the North Atlantic. Salt air mixed with the smell of wet earth and cut grass, and somewhere below a rooster called out from a farm she could not yet see.

Az egész sziget egy mély varratnak köszönhetően létezik az óceán feneke alatt, egy helyen, ahol a kontinenseket hordozó nagy lemezek közül három lassan súrlódik egymáshoz. Észak-Amerika az egyik irányba húz, Európa a másikba, Afrika pedig délről nyom, és ahol ez a három szél találkozik, a hő és a nyomás repedéseken keresztül talál utat felfelé a földkéregben. A lánc minden szigete ugyanígy jött létre, kitörésről kitörésre, semmi másból, mint tűzből és lehűlő kőzetből.

The whole island exists because of a seam far below the ocean floor, a place where three of the great plates that carry the continents grind slowly against each other. North America pulls one way, Europe another, and Africa presses in from the south, and where the three edges meet, heat and pressure find their way up through cracks in the crust. Every island in this chain was built the same way, one eruption at a time, out of nothing but fire and cooling rock.

São Miguelen szinte minden mezőt hortenzia sövény szegélyez, kék és lila, néha halványrózsaszín, olyan sűrűn ültetve, hogy mintha rá lennének festve a tájra. A gazdák a tizenkilencedik században hozták be a növényeket Ázsiából, egyszerűen azért, hogy megjelöljék a legelők határait, nem is sejtve, hogy a sziget jelképévé válnak. A vulkanikus, ásványokban gazdag talaj mélyebb kékre festi a szirmaikat, mint szinte bárhol máshol a világon.

Almost every field on São Miguel is edged by a hedge of hydrangeas, blue and violet and sometimes a soft pink, planted so thickly they look painted onto the landscape. Farmers brought the plants from Asia in the nineteenth century simply to mark the borders between pastures, never expecting them to become the island's signature. The volcanic soil, rich in minerals, turns their petals a deeper blue than the same flower grows almost anywhere else in the world.

Beljebb a szárazföldön a zöld dombok emelkedtek és hajlottak széles, csendes mélyedések körül, amelyeket Polly nem látott a partról. Valahonnan közöttük gyengén gőz szállt fel, vékony fehér szálak a szürke ég előtt, és ő a magasabb terep felé fordította repülését, hogy lássa, mi okozza.

Further inland, the green hills rose and folded around wide, quiet basins that Polly could not see into from the coast. Steam rose faintly from somewhere among them, thin white threads against the grey sky, and she turned her flight toward the high ground to see what was making it.