A köd bezárul mögötte

Utolsó délutánján Polly ismét magasra repült a part fölött. Alatta feküdtek a teaföldek, a két tavas kráter, és a csendes erdő, ahol még mindig él a priolo. Onnan fentről a sziget úgy nézett ki, amilyen: régi vulkánok lánca, még mindig lassan hűlve a zöld felé.

On her last afternoon, Polly flew high above the coast again. Below her lay the tea fields, the crater with its two lakes, and the quiet forest where the priolo still lives. From up there, the island looked like what it is: a chain of old volcanoes, still slowly cooling into green.

Halászhajók tértek vissza a kikötőbe, vékony fehér vonalakat hagyva a sötétedő tengeren. A fények egymás után gyulladtak ki a parti út mentén. A füst illata a part felől szállt fel.

Fishing boats were heading back to the harbor, leaving thin white lines on the darkening sea. Lights came on one by one along the coast road. The smell of smoke drifted up from the shore.

Köd hömpölygött be az óceánról, pontosan úgy, ahogy egész héten tette. Elfedte a krátert, majd a teaföldeket, majd a kikötőt, fokozatosan elrejtve a szigetet a szem elől. Polly már látta korábban, ahogy ezt csinálja.

Fog rolled in from the ocean, just as it had all week. It covered the crater, then the tea fields, then the harbor, hiding the island slowly from view. Polly had seen it do this before.

A nyílt víz fölött repült, miközben az utolsó fény elhalványult. Mögötte a sziget tovább főzte vacsoráját a föld alatt, levélről levélre termesztette a teáját, és biztonságban tartott egy kicsi szürke madarat az erdejében.

She flew out over open water as the last light faded. Behind her, the island kept cooking its dinner underground, growing its tea leaf by leaf, and keeping a small grey bird safe in its forest.