Elveszve Lisszabonban

Sofía biztos volt benne, hogy a múzeum három utcányira van. A térképe szerint csak balra kellett fordulnia. De Lisszabon utcái nem úgy viselkedtek, mint más városokban. Felkúsztak, kanyarogtak, és figyelmeztetés nélkül véget értek.

Sofía was sure the museum was three streets away. According to her map, all she had to do was turn left. But Lisbon's streets did not behave like streets in other cities. They climbed. They twisted. They ended without warning.

Húsz perc után megállt egy kis téren, amit még sosem látott egyetlen térképen sem. Egy macska aludt egy széken. Egy idős asszony ruhákat teregetett egy erkélyről.

After twenty minutes, she stopped on a small square she had never seen on any map. A cat was asleep on a chair. An old woman was hanging clothes from a balcony.

„Elnézést,” kiáltott fel Sofía. „Tudja, merre van a múzeum?” Az idős asszony összevonta a szemöldökét, majd eltűnt a lakásban. Sofía azt hitte, udvariatlan volt. De egy perccel később az asszony lassan kijött az épület bejáratánál, egy papírdarabot tartva a kezében.

"Excuse me," Sofía called up. "Do you know the way to the museum?" The old woman frowned and disappeared inside. Sofía thought she had been rude. But a minute later, the woman came out of the front door of the building, slowly, holding a piece of paper.

Kézzel rajzolt egy kis térképet. Három utca, két sarok, egy szökőkút. „Ne bízzon a telefonban itt,” mondta gondosan angolul. „A telefon összezavarodik ebben a környékben.”

She had drawn a small map by hand. Three streets, two corners, a fountain. "Don't trust the phone here," she said in careful English. "The phone gets confused in this neighborhood."

Sofía megköszönte neki. Aznap délután nem találta meg a múzeumot. A papírtérképet megtartotta az egész utazás alatt.

Sofía thanked her. She did not find the museum that afternoon. She kept the paper map for the rest of the trip.