A szék a tűz mellett

A panzió a kikötő fölött állt, ajtaja a védett oldalon. Ezeken a szigeteken erre az oldalra teszik az ajtót. Egy North Ronaldsay-i juh vezette, azok közül a parti juhok közül való, amelyek hínárt esznek. Polly az előszobában állt. "Van szabad szobájuk?"

The guesthouse stood above the harbour, with its door on the sheltered side. On these islands, that is the side you put a door on. It was kept by a North Ronaldsay ewe, one of the shore sheep that eat seaweed. Polly stood in the hall. "Do you have any available rooms?"

Volt szoba. Szeptemberben rendszerint van. Polly azt mondta: "Szeretnék egy csendes szobát, kérem." A juh várt egy pillanatot, mielőtt válaszolt. A hátsó szobák az udvarra néznek, az elsők a vízre. A szél mindkettőt megtalálja. Két éjszaka után már nem hallod.

There were rooms. There usually are in September. Polly said, "I would like a quiet room, please." The ewe waited a moment before she answered. The back rooms face the yard and the front rooms face the water. The wind finds both. After two nights you stop hearing it.

"Segítene nekem a csomagommal, kérem?" A juh felvitte a táskát, és a tűz melletti szék mellé tette. A váza uszadékfából készült, mert itt egyetlen fa sem nő. A háttámlája zabszalmából volt, csuklyává tekerve. Egy kirkwalli asztalos, David Kirkness, a tizenkilencedik század közepén tette szabvánnyá ezt a formát.

"Could you assist me with my luggage, please?" The ewe carried the bag up and set it beside a chair by the fire. Its frame was driftwood, because no tree grows here. Its back was oat straw, coiled into a hood. A joiner in Kirkwall named David Kirkness made that design standard in the middle of the eighteen hundreds.

"Hány órakor kell kijelentkezni?", kérdezte Polly. Itt a komp dönt el mindent. Aztán leült a székbe. A szalmacsuklya elvágta az ajtó felől jövő huzatot, és a hajó óta először hallotta a saját lélegzetét.

"What time is check-out?" Polly asked. The ferry decides everything here. Then she sat in the chair. The straw hood cut the draught from the door, and for the first time since the boat she could hear herself breathe.