Egy asztal egy személyre

Mia éppen kilenc előtt lépett be a kis étterembe. Az étkező szinte üres volt. Egy fehér kötényes, fáradt szemű pincér egy sarokasztalra mutatott.

Mia walked into the small restaurant just before nine. The dining room was almost empty. A waiter with a white apron and tired eyes pointed at a corner table.

"Csak egy fő?" kérdezte. Mia bólintott. Mindig egyedül utazott, és mindig kicsit ideges volt, amikor új nyelven kellett rendelnie. Az étlap egyetlen kézzel írt papírlap volt.

"Just one?" he asked. Mia nodded. She always traveled alone, and she always felt a little nervous ordering in a new language. The menu was on a single sheet of paper, handwritten.

Rámutatott egy szóra, amit nem értett. A pincér először mosolygott. "Ez a napi ajánlat," mondta lassú angolsággal. "A nagymamám receptje. Próbálja ki. Ha nem ízlik, hozok mást."

She pointed at a word she did not understand. The waiter smiled for the first time. "Is the special of the day," he said in slow English. "My grandmother's recipe. Try it. If you don't like it, I bring something else."

Az étel egy nehéz agyagtálban érkezett. Forró volt, fokhagymás, tele apró kenyérdarabokkal. Mia óvatosan megkóstolta az első kanállal, majd felnézett. A pincér a bárpulttól figyelte őt, karba tett kézzel.

The food arrived in a heavy clay bowl. Hot, garlicky, full of small pieces of bread. Mia took a careful first spoonful and looked up. The waiter was watching from the bar with his arms crossed.

Mia felmutatta a hüvelykujját. A pincér nevetett, odasétált, és újratöltötte a poharát. "Jó," mondta. "Holnap jöjjön vissza, és elmondom, mi van benne."

She gave him a thumbs up. He laughed, walked over, and refilled her glass. "Good," he said. "Tomorrow you come back and I tell you what's in it."