Félkupola

A negyedik napon Polly elhatározta, hogy megmássza a Félkupolát. Nem a híres kábelutat választotta, amely a szezon miatt még zárva volt, hanem a légvonalat. A Félkupola lapos északi oldala szinte függőlegesen emelkedett a völgy aljáról, 1500 méter csupasz gránit, amelyet egy 15 000 évvel ezelőtt visszahúzódott gleccser simított ki. A hegymászók szabadon mászták meg. Polly szándéka az volt, hogy siklik rajta.

On the fourth day, Polly decided to climb Half Dome. Not the famous cable route up the back, which was still closed for the season anyway, but the air route. Half Dome's flat north face rose almost vertically from the valley floor, 1,500 metres of bare granite, polished smooth by a glacier that had retreated 15,000 years ago. Climbers free-soloed it. Polly intended to glide it.

Hajnalban indult. A völgy levegője sűrű és hűvös volt. A kupola alján felmelegedő szikláról felszálló légáramlatok emelték őt a mászás első szakaszában. Ezt onnan tudta, hogy előző nap figyelte a sarlósfecskéket. A fehértorkú sarlósfecskék órákon át sikoltottak a kupola falánál, ugyanazt a levegőt lovagolva meg.

She started at first light. The air in the valley was thick and cool. Updrafts off the warming rock at the base of the dome would lift her for the first part of the climb. She knew this because she had watched the swifts the day before. White-throated swifts had been screaming around the dome face for hours, riding the same air.

A Mirror Lake melletti ponderosa fenyők állományából repült ki. Lassan emelkedett, szoros spirálokban. A kupola arca emelkedett. A kupola íve egyre kevésbé ív, egyre inkább meredek fal lett. Figyelte, ahogy a szemüvege elhomályosodik a reggeli nedvességtől. Egyik lábával, repülés közben, egyenesre billentette őket a csőréhez.

She flew out from a stand of ponderosa pines near Mirror Lake. She climbed slowly, in tight spirals. The face of the dome rose. The dome's curve became less curve and more sheer wall. She watched her glasses smudge in the morning damp. She tilted them straight against her beak with one foot, mid-flight.

Körülbelül háromszáz méter magasan csatlakozott a sarlósfecskékhez. Több tucatnyian voltak. Gyors, laza rajokban mozogtak, fehér torkuk villant, egymásnak sikoltottak. Polly messze a leglassabb madár volt a levegőben. A sarlósfecskék nem tűntek úgy, mintha zavarná őket. Az egyik teljes sebességgel elhaladt mellette, szárnyhegyével érintve őt, és kattant.

At about three hundred metres up, she joined the swifts. There were dozens of them. They moved in fast loose flocks, white throats flashing, screeching to each other. Polly was the slowest bird in the air by a wide margin. The swifts did not seem to mind. One of them passed within a wing-tip of her at full speed and clicked.

Ötszáz méternél a szél felerősödött. A gránitfal már ekkor is meleget árasztott, pedig a nap alig érte el. A meleg levegőt emelt. Az emelkedő levegő Pollyt emelte. Hosszú, lassú ívekben emelkedett, kímélve a szárnyizmait, hagyva, hogy a szikla végezze a munkát.

The wind picked up at five hundred metres. The granite face gave off heat already, even though the sun was barely on it. Heat lifted air. Lifted air lifted Polly. She climbed in long slow arcs, conserving her wing muscles, letting the rock do the work.

Félúton megpihent egy kis párkányon, ahol néhány torz fenyő nőtt egy repedésben. Innen láthatta a kábelutat. A fémkábelek, amelyeket a hegymászók a kupola hátoldalán kapaszkodtak, a csupasz sziklán feküdtek, mint egy hosszú, vékony gerinc. Tavasszal zárva voltak. Júliusra naponta több száz ember húzná fel magát azon a dróton.

Halfway up, she rested on a small ledge where a few stunted firs were growing in a crack. From there she could see the cable route. The metal cables that climbers held onto on the back side of the dome lay along the bare rock like a long thin spine. They were closed off for spring. By July, hundreds of people a day would haul themselves up that wire.

A tetején a gránit lapos volt. Csak lapos. Száz méter széles, enyhén megdöntött, néhány kis kőhalommal, ahol az emberek megjelölték a csúcsaikat. Itt fent a szél állandó volt. Polly a híresen kiugró sziklapárkány széléhez sétált, és lenézett.

At the top, the granite was flat. Just flat. A hundred metres across, slightly tilted, with a few small piles of stones where humans had marked their summits. The wind up here was steady. Polly walked to the edge of the diving board, the famous overhanging slab, and looked.

A völgy egy kis szalag volt alatta. A Merced folyó zöld-szürke fonal. Az El Capitan, szemben, olyan közel volt, hogy úgy érezte, oda is repülhetne. A fák nem fák voltak. Zöld pelyhek a kanyon alján.

The valley was a small ribbon below. The Merced River was a green-grey thread. El Capitan, across the way, was so close she felt she could fly to it. The trees were not trees. They were a fuzz of green on the canyon floor.

Hosszú ideig állt a szélén. Aztán a lehető legkisebb, legnyugodtabb vándorsólyom-stílusú zuhanást hajtotta végre, amit csak tudott, éppen a perem fölött, és szinte azonnal felhúzta magát, hogy a kupola ívén sikljon lefelé.

She stood at the edge for a long time. Then she did the smallest, calmest peregrine-style dive she could manage, just over the lip, and pulled up almost immediately to glide along the curve of the dome on the way down.

Alul, az ösvényen, egy fiatal nő éppen egy sarlósfecskéről készített fényképet. Nem látta, hogy Polly a mögötte lévő pad korlátjára szállt. A nő kamerája kattant. A pad meleg volt. Polly lehunyta a szemét. Az egész völgy fenyő és meleg szikla illatát árasztotta.

At the bottom, on the trail, a young woman was bent over taking a photograph of a swift. She did not see Polly land on the rail of a bench behind her. The woman's camera clicked. The bench was warm. Polly closed her eyes. The whole valley smelled of pine and warm rock.