Időzónák

A negyedik reggelen a vonat valahol Novoszibirszktől nyugatra járt. Polly a fülkeajtó fölötti kis órára pillantott. Az 06:30-at mutatott. Az óra nem lett átállítva Moszkva óta. Az összes transzszibériai menetrend moszkvai idő szerint fut, a vonal teljes hosszában, hét napig és hét időzónán keresztül. Ez egy szovjet kori praktikus döntés: nem lehet nyolcezer kilométeren keresztül vasutat üzemeltetni, ha minden állomáson más az idő.

On the fourth morning, the train was somewhere west of Novosibirsk. Polly checked the small clock above the compartment door. It read 06:30. The clock had not been changed since Moscow. All Trans-Siberian timetables run on Moscow time, the whole length of the line, for seven days and seven time zones. This is a Soviet-era practical decision: you cannot run a railway across eight thousand kilometres if every station has a different watch.

Az ablakon kívüli helyi idő azonban körülbelül 10:30 volt. A nap már hat órája fent volt. A mezők már melegek voltak.

Local time outside the window, however, was about 10:30. The sun had been up for six hours. The fields were already warm.

Ez az eltérés a vonat ideje és a kinti idő között, ahogy a kalauz mondta neki, az utazás egyik apró mentális kihívása volt. Vlagyivosztoknál a vonat órája egy dolgot mutat majd, míg a helyi nap hét órával mást. Sok utas ezt zavarónak találta. Néhányan alkalmazkodtak. Néhányan nem.

This dislocation of train-time and outside-time was, the conductor had told her, one of the small mental challenges of the journey. By Vladivostok the train clock would say one thing and the local sun would say something seven hours different. Many passengers found this disorienting. Some adjusted. Some did not.

Polly leugrott a fekhely hátuljáról, és felfedezőútra indult.

Polly hopped down from her perch on the back of the bunk and went exploring.

Az étkezőkocsi három kocsival lejjebb volt. Polly végigsétált három kocsin, ugrálva a fekhelyek között és a folyosó korlátján. Minden kocsi egy hosszú, fa burkolatú alagút volt, nyolc fülkével az oldalán, egy szamovárral a végén, és a másik végén a kalauz szobájával. A zöld egyenruhás kalauzok felpolcolt lábakkal újságot olvastak az állomások közötti megállókban. Nem tűntek meglepettnek, hogy egy papagájt látnak. A vonat már több mint száz éve heti hét napot futott. Sok mindent látott már.

The dining car was three carriages down. Polly walked the length of three carriages, hopping from bunk to bunk and along the corridor rail. Each carriage was a long wood-panelled tunnel with eight compartments to the side, a samovar at the end, and a conductor's room at the other end. The conductors, in green uniforms, sat with their feet up reading newspapers between station stops. They did not look surprised to see a parrot. The train had been running for seven days a week for over a hundred years. It had seen things.

Az étkezőkocsi kívülről fakó vörösre volt festve, belül pedig váratlanul halványkék volt. Nehéz csipkefüggönyök. Fa fülkék. Egy kis konyha a távoli végén, ahol egy fehér kötényes szakács valamit készített, ami káposztaszagú volt. Két utas már evett. Polly helyet foglalt az üres fülkénél az ablak mellett.

The dining car was painted a faded red on the outside and an unexpected pale blue inside. Heavy lace curtains. Wooden booths. A small kitchen at the far end where a cook in a white apron was making something that smelled like cabbage. Two passengers were already eating. Polly took a perch at the empty booth by the window.

Egy kissé túl nagy zakót viselő pincér jelent meg. Letett egy étlapot az asztalra. Az étlap oroszul, majd angolul, végül kínaiul volt. Borscs. Pelmenyi, amelyek kis orosz húsos gombócok. Lazackaviár sötét kenyéren. Tea. Vodka. Sör.

A waiter in a slightly too-large jacket appeared. He set a menu on the table. The menu was in Russian, then English, then Chinese. Borscht. Pelmeni, which were small Russian dumplings stuffed with meat. Salmon caviar on dark bread. Tea. Vodka. Beer.

A pincér várt. Polly félrebillentette a fejét. A pincér elmosolyodott, visszavette az étlapot, és eltűnt. Két perccel később visszatért egy kis tányér kenyérrel, vajjal és egy darab sötét heringgel. Letette a fülke padjára Polly magasságában.

The waiter waited. Polly tilted her head. He smiled, took the menu back, and disappeared. Two minutes later he returned with a small plate of bread, butter, and a piece of dark herring. He placed it on the booth bench at Polly's height.

"A konyha ajándéka," mondta angolul.

"Compliments of the kitchen," he said, in English.

A hering sóval volt tartósítva és erős illatú. Polly megkóstolt egy kis darabot. Erős volt, de jó. A kenyérnek enyhe savanykás íze volt, amit még soha nem érzett, három napos erjedés eredményeként. A vaj sótlan volt. A kombináció, a megfelelő sorrendben, olyasmi volt, amit az oroszok már százhúsz éve ettek a távolsági vonatokon.

The herring was salt-cured and pungent. Polly tried a small piece. It was strong but good. The bread had a faint sourness she had never tasted before, a result of three days of fermentation. The butter was unsalted. The combination, in the right order, was a thing Russians had been eating in long-distance train carriages for a hundred and twenty years.

A vonat továbbhaladt. Az étkezőkocsi ablakán kívül a tajga ritkult, magas, nyílt füves területté vált, a Nyugat-Szibériai-síkság déli peremén. Egy tehéncsorda legelt egy kis faház közelében. Egy kerékpáros férfi várt egy szintbeli kereszteződésnél.

The train ran on. Outside the dining car window, the taiga had thinned into a high open grassland, the southern fringe of the West Siberian Plain. A herd of cows was grazing near a small wooden house. A man on a bicycle waited at a level crossing.

A pincér visszament a konyhába. Valahol hátul egy rádió szólt, egy dalt játszva, amit Polly nem ismert fel, de gyanította, hogy nagyon népszerű lehetett ezen a vidéken. Befejezte a heringet. Az ablaknál helyet foglalt. A vonat haladt.

The waiter went back to the kitchen. A radio played, somewhere in the back, a song Polly did not recognise but which she suspected was very popular in this part of the world. She finished the herring. She perched at the window. The train moved.